2015. augusztus 9., vasárnap

Székely iránytű a Peszente tetőn.



"A Gagy völgyéből Etédre átjövő csinált ut Martonosról a Kebeled patakán jön fel, s a Peszente nevü hegylánczolaton vonul át.
 A Pesztente név eredetére nézve, a hagyomány azt mondja: hogy a Küsmödre templomba járó martonosiak és etédiek itt szoktak volt régen találkozni; itt köszönték egymást, és innen: Köszöntő neve, mely később peszentévé változott át."

(Orbán Balázs)


"...a Küsmöd vize völgyébe. E folyócska déli irányban indul ki, s ugy látszik, hogy miként iránya is hozta magával, a N.-Küküllő felé igyekezett; de az énlaki kerekerdő és a Peszente utját álva, a Kis-Küküllő felé tériték."

(Orbán Balázs)


Itt a Peszente tetőn készült el a Székely Iránytű térinstalláció, amelynek hivatása a környékbeli települések helyenként rejtett, más helyütt már ismert értékeinek bemutatása, egységes egésszé kovácsolása.


A kompozició a művészet erejével felhívja a figyelmet azokra a kis településekre, emberekre, melyekről mindeddig keveset tudhattak nemcsak a környékre érkező turisták, de maguk a székelyek is.


Székely iránytű, de kérdezhetjük, hogy valójában kik is a székelyek?


Az egyik oszlopon Benkő Lóránd fogalmazásában ez olvasható.


Az közösségi építés keretei közt létrehozott alkotás a térség központjában, a Peszente tetőn a 135-ös és a 136 B számú út kereszteződésében látható.


Hármas útkeresztezödés, Énlaka, Etéd vagy Székelykeresztúr irányába.


Láthatjuk, hogyan lehet összefogással, kreativitással, helyi alapanyagból, a tájba illeszkedő turisztikai attrakciót létrehozni. 


Az útkereszteződésben lévő kis tisztáson álló Iránytű a környék apró kis csodáit foglalja össze, melyeknek értéke a helyi emberekben sokszor nem is tudatosul.


 A Mihály pihenő,vagy  Castellum kilátó az Énlaka felett húzódó LIMES vonalra épített római legionárius tábor bemutatására szolgáló építmény. 


A Székely Iránytű bemutatja a környék 18 településének elhelyezkedését, történelmét, legendáit, turisztikai látványosságait.


Egy oszlop - egy település.
SIKLÓD


KÖRISPATAK és BÖZÖD


A falu oszlopokra szerelt kis kihajtható táblákra fontos információk is felkerültek.


A közlekedési utak mentén Udvarhelyről indulva eljuthatunk Korondra, Zetelakára, Kőrispatakra, és Bözödre is.


Az oszlopokon olvashatunk a lármafákról és a szénégetőkről egyaránt. 


Olvashatók a legfontosabb székely mondák :

A tatárok és a máréfalvi székelyek. 


A Csicser mondája.(Székelyudvarhely)


Zeta vár mondája. (Zeteleka)


A Likaskő mondája. (Korond)


Lármafa, a székely várak mondája.



A Hargita hegység.


A tolvajosi betyárok mondája.


A Székely Iránytű az égre mutat, jelezve ezáltal a helyes irányt a székelység számára a felemelkedés felé. 


Megmutatja hargitai táj sajátos vonzerejét, és a természeti környezetben megbúvó kis falvak öröklött értékeit.


Székelyföld a székelykapuk és a kopjafák világa.


Még egy rövid pihenő a Székely iránytűnél.


További útirányunk Etéd és Bözödújfalu!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése